Megosztás

Az online pénztárgépek használatára kötelezettek kibővítését már március óta lehet tudni, akkor jelent meg ugyanis a 48/2013-as NGM rendeletet módosító 9/2016-os rendelet. A több mint 20 ezer új kötelezett két körben, 2016. október 1-jétől és 2017. január 1-jétől kapcsolódott volna be az online pénztárgépek rendszerébe.

Ennek ellenére az eredetileg kijelölt határidő tarthatatlanná vált, mert szeptember elején még engedélyük sem volt az újfajta szabályozásnak megfelelő gépeknek. Ilyen rövid időn belül, ha a gyártók meg is kapták volna az engedélyt, a készülékek legyártása és beüzemelése kivitelezhetetlen lett volna.

A szaktárca ezért a napokban bejelentette, hogy a korábbi rendeletmódosítással ellentétben nem két időpontban fog megtörténni a bővítés. A korábban tervezett szeptember 30-ai időpont helyett az érintett tevékenységet végző szolgáltatók haladékot kapnak 2017. január 1-ig az online pénztárgépek használatának bevezetéséhez. A minisztérium honlapján megjelent tájékoztatás szerint a rendelet módosításán jelenleg dolgozik a gazdasági tárca.