Megosztás

A Nemzetgazdasági Minisztérium korábbi tájékoztatása szerint az őszi parlamenti ülésszak során a képviselők teljesen új törvényt alkotnak majd meg az adózás rendjéről. A jelenleg hatályban lévő, adózás rendjéről szóló törvényt (Art.) hatályon kívül helyezik, és egy újrakodifikált csomagot terjesztenek be a parlament elé. Az új Art. 2016. január elsején léphet hatályba.

A régi törvény leváltásának oka az, hogy egy teljesen új szemléletű adózást tervez meghirdetni a kormány. A jövőben az szja-bevallásokat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal készíti el, a bevallással nem kell bíbelődniük az adózóknak. Része lesz a csomagnak, hogy a megbízható vállalatok saját maguk is elvégezhetnék az adóellenőrzésüket, és ha különbözetet tárnak fel, az után nem, vagy csak csökkentett összegű mulasztási bírságot kellene fizetniük.

Az adóhivatal a jövőben éles különbséget szándékozik tenni a kötelezettségeknek mindenkor időben és rendben eleget tevő adófizetők és a notórius mulasztók, a csalók között. Előbbi csoport kellő tájékoztatásra, előzékeny segítségre és megfelelő együttműködésre számíthat a hivatal részéről, az utóbbi kategóriákhoz tartozók viszont a mostaninál is szigorúbb fellépéssel számolhatnak.

A minisztérium szakemberei egy ideje már elemzik, miképpen lehetne összekapcsolni a vállalkozások számlázási rendszereit az adóhivatallal. Véleményük szerint a módszer lehetővé tenné a csalások legtöbbjének felszámolását.

Ezt szolgálhatja az a változás, amelyről már írtunk korábban: a számlázó programok az adóhatósági ellenőrzési adatszolgáltatás elnevezésű funkcióval egészülnek ki. Azaz olyan modullal kell majd a programoknak rendelkezniük, amely a papíralapon vagy elektronikusan kibocsátott számlák adattartalmának exportálását teszi lehetővé kibocsátási dátum, illetve sorszámtartomány szerinti csoportosításban.