Megosztás

Az adóhatóság honlapjáról múlt héten megtudhattuk, hogy ezen a héten mindenki megkapja a személyi jövedelemadó bevalláshoz szükséges nyomtatvány csomagot. Minden adózó bevallási szokásához igazodó tájékoztatást és nyomtatványt fog kapni.

Tavaly több, mint 600 ezer adózó használta az elektronikus rendszert bevallása elküldésére. Ők idén az ügyfélkapus tárhelyükre kapnak információt a bevallással kapcsolatos teendőikről. Csak azok a bevallók kapnak papír alapú tájékoztatást és csomagot, akik tavaly is papír alapú bevallást adtak. Közülük több, mint 2 millióan tájékoztató levelet és válaszborítékot találnak a csomagban, ők tavaly postán küldték ugyan a bevallást, de az internetről letölthető, ellenőrzési pontokat tartalmazó nyomtatványkitöltő programmal készítették el.

A teljes nyomtatvány garnitúrát alig több, mint egymillió adózó fogja megkapni. Azok a munkavállalók, akik munkáltatójukon keresztül teljesítik bevallási kötelezettségüket, ennek igényléséről február 2-ig (január 31-e szombatra esik) nyilatkozhatnak munkahelyükön.

Most pedig nézzük meg, hogy a személyi jövedelemadó bevallás során milyen határidőkhöz kell igazodnunk:

Határidő:

Bevalláshoz kapcsolódó teendő

február 2.
  • Munkavállalói nyilatkozat a munkáltatói  adó-megállapítási igényről (NY29)
  • A kifizetők a 14M30-as nyomtatványon igazolják a  tavalyi jövedelmet a munkavállalók részére
február 16.  Az egyszerűsített – az adóhivatal  közreműködésével készülő – bevallás választásáról szóló nyilatkozat beküldése  a NAV-hoz (bizonyos feltételek fennállás esetén lehetséges)
február 25.  Egyéni vállalkozók, áfafizetésre kötelezett  őstermelők és magánszemélyek szja-bevallása
április 30.  A munkáltatói adómegállapításról szóló igazolás  kiadása a munkavállalók részére
május 20.  A 1453, a 1453E, a 1453ADÓNYILATKOZAT, a 14M29  (munkáltatói adó-megállapítás) jelű bevallás beküldése, rendelkezés az 1+1  százalékról

A bevallás során mindenki ügyeljen a határidőben történő elkészítésre és beküldésre, mert a határidő elmulasztása mulasztási bírság kiszabását eredményezhet!