A NAV készíti az szja bevallásokat – vagy mégsem?
A NAV készíti az adóbevallást? A napokban postázza és küldi az ügyfélkapuval rendelkező adózók elektronikus tárhelyére a 2016-os jövedelmekről szóló…
Egyszerűbben küldhetjük az iparűzési adó bevallást
Az iparűzési adóbevallás már a NAV-hoz is küldhető Eddig az iparűzési adó bevallást sok településen – megfelelő informatikai rendszer hiányában…
Haladék az online kasszák kiterjesztésére
Az online pénztárgépek használatára kötelezettek kibővítését már március óta lehet tudni, akkor jelent meg ugyanis a 48/2013-as NGM rendeletet módosító…
A nyári ellenőrzések tapasztalatai
Az adóhivatal szokásos, jellemzően a nyári szezonban előforduló szabálytalanságok feltárására indított ellenőrzés sorozata keretében összesen mintegy 300 millió forint bírságot…
2017. évi adóváltozások tömören
Az országgyűlés múlt hét kedden elfogadta a jövő évi adótörvény módosításokat. A korábban benyújtott T/12741-es javaslatot és a hozzá beérkező…
Kikre figyel a NAV 2016-ban?
Az adózás rendjéről szóló törvény értelmében az adóhatóság évenként február 20-ig közzéteszi, hogy a kötelező ellenőrzéseken túl a gazdaság mely…
Átalakulás előtt a NAV
A napokban Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter jelentős változtatásokat jelentett be az adóhivatal jövőbeni szervezetét illetően. Az utóbbi két hónapban a…
Újabb online-ötlet?
A fekete- és szürkegazdaság kifehérítése a tisztességesen adózó vállalkozások és magánszemélyek, valamint az adóhivatal, és az egész magyar gazdaság érdeke…
NAV-célkeresztben a lakáskiadók
Egyre többen ismerik Budapesten az angol mozaikszót, az Airbnb-t. A bnb a „bed and breakfast”, vagyis az ágy és reggeli…
Kezdődnek a nyári ellenőrzések!
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal júliusban indítja nyári, országos ellenőrzéssorozatát. A NAV kiemelt figyelmet fordít a strandokra, a nagyobb rendezvényekre…