EKÁER a túlrakodott kisteherautóra
Augusztus 1-jétől szigorodtak és bővültek az EKÁER szabályai, olyan vállalkozások is érintettek lehetnek, akikre eddig nem vonatkozott ez a szabályozás.
Az EKÁER rendszer lényege, hogy az Art-ban és a rendszerről szóló rendeletben meghatározott, útdíjköteles – vagyis 3,5 tonnánál nagyobb megengedett össztömegű – járművel történő áruszállításokat csak EKÁER szám birtokában lehet végezni.
A szabály bevezetésének célja az volt, hogy erősítse a jogkövető piaci szereplők pozícióját, átláthatóbbá tegye az áruforgalmat, ezzel együtt pedig hatékonyabbá tegye az adóelkerülések felderítését. A rendszerrel nyomon követhetővé válik az áruk tényleges útja.
Az eddigi szabályozás a nem útdíjköteles járművekkel végzett fuvarozás esetében csak akkor írta elő a bejelentést, ha a járművel kockázatosnak minősített terméket szállítottak meghatározott súly vagy érték felett. Az adóhatóság azonban azt tapasztalta az ellenőrzések során, hogy a szabályokat gyakran úgy játszák ki egyes adózók, hogy az említett súlyhatár alatti – 3,5 tonnánál nem nagyobb megengedett össztömegű, tehát nem útdíjköteles – járműveket túlrakodják.
Az új szabályozás ezt a kiskaput zárja be azzal, hogy 1-jétől EKÁER bejelentési kötelezettséget von maga után, ha a gépjármű össztömege meghaladja a 3,5 tonnát. Itt fontos tehát hangsúlyozni, hogy nem a forgalmi engedélyben szereplő megengedett legnagyobb össztömeg a fontos, hanem a felrakodás után mért tényleges súly.