Megosztás

2015. február 27-én, pénteken este kihirdették az új EKÁER szabályokat, melynek eredményeként 2015. március 1-jén vasárnap lejár az EKÁER próbaüzeme, és beindul az éles rendszer. Egyetlen munkaszüneti nap állt tehát az érintettek rendelkezésére, hogy tanulmányozhassák a vasárnaptól – március 1-jétől – már alkalmazandó rendeletet az EKÁER működéséről. A 137 igen, 3 nem szavazattal és 37 tartózkodás mellett jóváhagyott, kivételes eljárásban megtárgyalt törvény a január elseje óta „működő” rendszerrel kapcsolatos részletszabályok rögzítését nemzetgazdasági miniszteri rendeletre bízza.

Az új szabályok változást hoznak a mentességek területén, a bejelentésre kötelezettek személyében és a bejelentendő adatok körében is. Az alapvető szabály nem változik, azaz minden útdíjköteles – 3,5 tonna össztömeget meghaladó – járművel történő fuvarozás feltétele az, hogy a fuvarozó rendelkezzen ekáer-számmal. Márciustól a miniszteri rendelet tartalmazza azokat az eseteket, amelyekben akkor is az ekáer alá tartozik a szállítás, ha nem útdíjköteles járművel végzik azt. Az ilyen jármű össztömege nem haladhatja meg a 3,5 tonnát.

Nézzük részletesebben, hogy mely szabályok változnak!

Az új szabályok szerint új mentességek alkalmazhatók a jövedéki és a vámeljárás alatt fuvarozott termékekre, a bejelentés, illetve engedélyköteles hulladékszállításra és fémkereskedelemre, bizonyos gyógyszer szállítmányokra és a postai küldeményekre. A mentességek akkor is alkalmazhatók, ha a felsorolt termékek mellett mást is fuvaroznak.

A rengeteg bizonytalanságot és problémát okozó „és – vagy” kérdést is sikerült rendezni. Az eredmény: bármelyik határérték felett a szállítmány EKÁER bejelentés köteles. A nem kockázatos termékkörben a nettó értékhatárt 5 millió forintra emelték a 2,5 tonnás súlyhatár megmaradt. Könnyítést jelent, hogy a nem kockázatos termékek esetén az árulistában nem kell az ellenértéket szerepeltetni, a cikkszám megadása pedig opcionális.

A kockázatos termékkör mentességi határait összevonták, csak azok a szállítmányok EKÁER mentesek, amelyek a súlya az 500 kg-ot és nettó értéke az 1 millió forintot együttesen sem haladja meg. A kockázatos élelmiszerek terén további változások várhatóak: tovább fog bővülni a termékkör, amelyről azonban biztosat még nem lehet tudni. A jelenleg ismert tervek szerint elektronikai cikkek, fémkereskedelmi termékek és takarmányok fognak felkerülni a listára.

Bizonyos cégnagyságtól és „jó adózó” múlttól függően jelentősen egyszerűsödik az EKÁER adminisztráció: csak a feladó, a címzett és a rendszám adatokat kell bejelenteni. Azok a cégek élhetnek ezzel a lehetőséggel, akik több mint két éve működnek, árbevételük cégcsoport szinten eléri az 50 milliárd forintot, melynek 80%-a a saját termelésű készletek értékesítéséből származik, megtalálhatóak a köztartozásmentes adatbázisban, és adószámuk nincs felfüggesztve. Az egyszerűsített bejelentés április 1-től lehetséges.

Egyedi útszakasz mentesítés is kapható, amelyet a gyártásszervezés sajátosságaira tekintettel lehet egyedileg kérelmezni. A mentesítés feltétele, hogy a fuvar nem hagyja el az országot, és maximum 20 kilométeres távolságot tesz meg. A mentesítés hatósági elbírálást követően lép hatályba és 1 évig lehet érvényben, amelyet a lejáratot legalább 90 nappal megelőzően benyújtott külön kérelemmel kell majd meghosszabbíttatni.

További változás, hogy EU tagországból belföldre irányuló fuvaroknál ezentúl nem kell EKÁER számot igényelni már a fuvar indulása előtt, elég a belföldi útszakaszon történő fuvarozás megkezdésének időpontjáig megtenni ezt.

2015. június 1-jétől változnak a gyűjtő és terítő járatok EKÁER szabályai is. Egy EKÁER számot kell majd megállapítani akkor is, ha a fuvarozás során egy feladó több felrakodási címéről vagy egy címzett több kirakodási címére történik a közúti fuvarozás.

A részletes EKAER szabályozást az adózás rendjéről szóló törvényből miniszteri rendeletbe helyezték át, így az EKÁER rendszer finomítása, pontosítása egyszerűbb lesz a jövőben. A rendelet március 1-jén és 11-én (bizonyos részletszabályok pedig április 1-jén, illetve június 1-jén) lépnek hatályba.